Amit a portfólió fotózás előtt tudni érdemes

Prekoncepciók a portfólió fotózás előtt

Mikor meghalljuk, hogy portfólió fotózás, általában azokra a divatfotózásokra gondolunk, ahol faarccal, szépre vakolt nők érthetetlen szabású maskarákban pózolnak, miközben a fotós villantgatja a vakut, hogy ez az igen, a kamera szeret téged. Hát ezt a légvárat akkor most romboljuk is porig. Egyfelől a fotózás nem egyenlő a divatfotózással. Persze nem is természetfotózásra kell itt gondolni, de vannak hasonlóságok érdekes mód. Ugyanis hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fotózás azt jelenti, profi alany is kell, vagy legalábbis valamiféle hajlam, de ez nem igaz. Persze könnyebb úgy, de pont attól profi maga a fotós, hogy ő tudja, miként bánjon az emberrel, hogyan fotózza természetes közegében, avagy tegye számára természetessé a közeget. Ez pedig tipikusan egy olyan vonás, amely a természetfotózáshoz teszi hasonlatossá.

Emellett azt is szoktuk gondolni, hogy pózolni kell – a fotós majd tudja, mi az előnyösebb, hogyan jó, ha a lábainkat rakjuk, erre ne legyen gondunk. Nem kell divatdiktátor maskarákba sem öltöznünk, sőt az a jó ruha, és az a jó smink, ami a saját vonásainkat emeli ki, nem beleilleszt minket egy jól csengő, kidolgozott rendszerekbe, skatulyákba. Nyugodtan jöjjünk saját ruhánkban, bár az igaz, hogy a portfólió fotózás előtt jó, ha átbeszéljük, mik a szempontok ruhaválasztás terén. Összességében is hasznos, sőt szinte elengedhetetlen, hogy beszéljünk a fotóssal, hogy végül mindketten ugyanazokat a képeket akarjuk elkattintani.

Robert Bejil Photography

A portfólió fotózás első lépése: a megbeszélés

Ha megtaláltuk a kedvező portfólió fotózás árak között a nekünk legszimpatikusabb helyet, a legeslegelső lépés természetesen, hogy kapcsolatba lépjünk a műteremmel, avagy a fotóssal és közöljük, hogy mit is szeretnénk, de ez talán már magától értetődő. Portfólió fotózásnál azonban nem ajtóstul törünk a házra, ezen azért bőven van mit megbeszélni. Ha még sohasem találkoztunk a fotóssal, mindenképpen tartsunk egy megbeszélést, minden bizonnyal ő is ezt fogja javasolni. Ennek számos előnye van. Mivel maga a fotózás azért egy egészen intim helyzet – erről majd mindjárt ejtünk több szót is – egyfelől ez egymás megismerésére jó alkalom.

Mi megismerjük a fotós személyiségét, tanuljuk a hangját, mimikáját, mikor, hogyan fogalmaz. Sokat segít ez oldani a hangulatot a majdani portfólió fotózás alatt is. Mindemellett a fotós is sokat tanul rólunk. Látja, mennyire vagyunk szégyenlősek, esetleg elsüt egy-két képet, hogy lássa, hogyan reagálunk a kamerára, számba veszi azokat a szépségjegyeket, amiket később ki fog emelni. Ha jól sikerült egy kép, talán rögtön meg is mutatja, hogy lássuk, szépek vagyunk és szép képeket is fogunk együtt alkotni.

Ugyanilyen fontos az is, hogy tisztába tegyük, ki mit vár ettől a fotózástól. Sokszor ugyanis a laikusok keverik a szezont a fazonnal. Természetesen nem kötelességük tudni a kifejezéseket, ezért senki sem vet majd követ, de pont emiatt tagadhatatlan a megbeszélés fontossága. A leggyakrabban a portré illetve a portfólió fotózást keverik össze, de néha idekavarodik valahogy a kreatív fotózás is. Szóval a portréfotózás eredménye pár kép, melyek egy adott célt szolgálnak, ezért egy adott beállításban egy adott „szerelésben” készülnek. Mondjuk egy business kép a cég honlapján a rólunk részbe. A portfólió fotózás során ezzel szemben sokkal több szerepben készülnek képek, több beállításban, eltérő hátterekkel, több sminkkel, több frizurával, a lényeg, hogy az alany minél több arcát megmutassuk. A kreatív fotózás pedig az a tipikus „bolondozós” fotózkodás, amit esküvőkön szoktak megejteni a fotósarokban kerettel, álarccal, bohócorral.

Miért fontos a lelki ráhangolódás a portfólió fotózás előtt?

Mert valahol ez egy végtelenül őszinte helyzet lesz. Talán láttatok már olyan dokumentarista filmet, ahol mondjuk, a hazugságról van szó és rendre kimerevítik a képet, miközben valaki beszél. Az arca grimaszol, a valós érzelmeit közvetíti, hiába mond mást a szája. Nagyjából ez történik egy portfólió fotózás során is. Ha nem érezzük jól magunkat, ha feszengünk, ha elfojtunk valamit, úgyis látszani fog. Parancsszóra persze nehéz jól érezni magunkat, de hát éppen ezért is fontos az az első nagy találkozás a fotóssal, hogy jobban tudjunk később oldódni.

Az érzéseinkhez hasonlóan lenyomatot kapunk saját magunkról is. Úgy, ahogy vagyunk. A fotósnak gondja lesz rá, hogy a legelőnyösebb oldalunkat hozza ki, hogy a legszebb és legtermészetesebb legyen a sminkünk, de attól még nem változunk hirtelen topmodellé. Aki nem szereti magát, most egy sokkal élesebb, jobban megvilágított képen fogja ugyanazt látni szépnek öltöztetve. Sok múlik rajtunk, a lelkületünkön, azon, hogy elfogadjuk-e önmagunkat és nem szerencsés, ha a portfólió fotózás közben szembesülünk vele.

Ha a portfólió fotózás véget ér

Maga a fotózás általában egy villámmegbeszéléssel indul, pláne, ha van ott rajtunk kívül sminkes, fodrász, egyébiránt viszonylag egyszerű: mi pózolunk, ő instruál és fotóz. Persze hamar elmegy az idő, aztán pedig huszonegyedik századtól teljesen szokatlan módon: várni kell a képekre! Ezen ne háborodjunk fel, pár hét teljesen normális, hiszen a fotós csak akkor tudja a mi képeinket retusálni, amikor nem fotóz másokat, márpedig az valószerűtlen, hogy rajtunk kívül semmiféle megrendelése ne volna. Úgyhogy ne siettessük a dolgokat, idejében megkapunk mindent!