Miért akkora mumus a Kata bevallás?

A KATA bevallást nem elfelejteni!

Idén is, ahogy minden évben, elérkezett a Kata bevallás 2020-as határideje. Akik először fognak nekiállni, érdemes, ha nem hagyják az utolsó pillanatra, hiszen lehetnek pepecselős részei is ennek a feladatnak. Nem kell megijedni, diploma nélkül is meg fogjuk oldani ezt a feladatot, ám az tény, hogy rá kell szánni az időt. Egyrészt értelmezni az olvasottakat, de már csak azért is, mert csak egy teljes adóévet kell végiggondolnunk! Az pedig tevékenységünkről függetlenül rengeteg számlát jelenthet!

Akinek pedig a Kata bevallás 2019-ben is rutinfeladat volt, megnyugodhat, mert idén szinte semmi újdonság nincsen, a szokott mederben mehet minden a maga útján. Lesznek, akik azt mondják, inkább hagyjuk könyvelőre az egészet, ezt igazából mindenki önmagának eldöntheti. Ha nincs rá időd, ez megoldás lehet, ha meg annyira ódzkodsz tőle, hogy még fizetnél is, hát ezt is lehet, bár aki már megpróbálta, tudja, hogy nem olyan vészes, mint az emberek hiszik.

Mi a Kata bevallás határidő 2020 évében?

Aki már Katázik, az számíthat rá, hogy hamarabb kell, leadja az adóbevallását, mint az alkalmazottak. Mert mi ilyen kis különlegesek vagyunk? Részben. A Katásoknak évközben nincs adatszolgáltatási kötelezettsége, mint mondjuk egy munkaadónak, aki folyamatosan bérszámfejti az alkalmazottak bérét. A NAV az ő esetükben már előre megkapja az adatok nagyját, ezért is van, hogy, amikor az alkalmazott májusban odaül a gép elé, azt látja, hogy a NAV már előre kitöltötte neki az adóbevallást és neki gyakorlatilag legfeljebb módosítania, vagy kiegészítenie kell azt. Hát ez az évközi dolog a Katásoknál nincs így. Éppen ezért a Kata bevallás határidő 2019-ben is már február volt, magának a NAV-nak is több idő ezzel megbirkózni.

Idén a Kata bevallást Február 25-éig kell leadnunk. Mondhatnánk, hogy de miért, miért olyan hamar, de csak. Valójában mindegy, mikor van a határidő, 365 naponta van, fel lehet rá készülni időben. A határidő persze sokakat sokkol, mert, aki nincs hozzászokva, nem régiben váltott és még az alkalmazotti rendszerhez van szokva, könnyen lehet, hogy csak az utolsó pillanatban kap észbe, de kérem! A te felelősséged ezeknek utánajárni és eleget tenni, ha már önszántadból ezt a vállalkozási formát választottad. Úgyhogy nincs nyavalygás, tessék Kata bevallást csinálni!

Kata bevallás elkészítése

A Kata bevallás nyomtatvány 2019 óta nem igazán változott, és nem csupán azért, mert az alap adatok megadásában értelemszerűen ugyanaz kell idén is. A formátum és a rubrikák nagyon ismerősek lehetnek annak, aki már töltött ki életében Kata bevallást. Ha frissen cseppentél ebbe a helyzetbe, esetleg egy másik Katás is segíthet, mert a legtöbb egyéni vállalkozónak annyira egyéni az esete, hogy erre általános receptet nehéz mondani. Gondod át, készítsd elő a számláidat, legyenek elérhetőek a törzsadataid, szerződéseid.

A Kata bevallás nyomtatvány 2020-as kitöltése, mint fent említettem, nem feltétlenül atomfizika és kellő időráfordítással szinte bárki képes lehet abszolválni a feladatot. De azért első alkalommal az ember szeret némi visszajelzést kapni, lehetőleg emberit és nem a nyomtatványkitöltő programét. Ha úgy érzed elakadtál, vagy egyszerűen csak ott a vizsgadrukk, netán tuti biztosra akarsz menni, akkor sem feltétlenül kell időpontot kérni egy könyvelőnél és sorban ülve elzarándokolni ide, oda, amoda. Nem, ne próbáld ki, milyen a Kata bevallás letöltése. Lehet, hogy az ilyen mintákat jó szándékkal rakták össze, de nem tudhatod, mennyire elavult, egyáltalán mennyire helyes, ennyi erővel maradhatsz a magad kútfejéből előrántott gondolatoknál. Amit én javaslok, az ugyanennyire kényelmes, otthonról megoldható, amikor csak akarod, viszont profi segítség, mindig aktuális segítség, amiben megbízhatsz. A Katásleszek.hu Kata bevallás témában is ajánl tanfolyamot. Itt egy videóban részletesen elmondják, mit mi alapján kell kitölteni. Bármikor megállíthatod, annyiszor nézed végig, ahányszor akarod, lehetsz a pizsamádban, körülötted kiterítve minden irat, ahogy csak akarod. De az biztos, hogy egy profi segítséget kapsz, és ki tudod tölteni!

A Kata bevallás mellett van még teendő?

A Kata bevallás nyomtatvány 2020-ban online is kitölthető természetesen, ez már tavaly sem volt újdonság. De éppen ezért fontos arra figyelmet fordítani, hogy valóban el is küldtük-e? Azt az ember mindig pontosan tudja, hogy lezárt-e egy borítékot, vett-e hozzá bélyeget és feladta-e a postán. És persze sokkal kényelmesebb és jobban megfelel a huszonegyedik század elvárásainak, hogy ezt az egészet néhány gombnyomással otthonról elintézhetjük, de pont ezért nagyon könnyű is megfeledkezni róla. Úgyhogy én azt javaslom, hogy mondjuk, Február 24-én szépen üljünk oda a géphez, nézzük meg, mi a státusz, tényleg be is adtuk a Kata bevallást, vagy csak szépen kitöltöttük? Szerencsére a rendszer is ad némi visszajelzést. Úgyhogy nincs miért megszeppenni, csak hajrá!